Szabadulj fel testben és lélekben és indulj el egy boldogabb, önazonosabb élet felé.
Az út a tudattalanod és a tested bölcsességén át vezet.
Az ATAO Breathwork egy mély, test-alapú légzésterápia, amely segít a stressz és a traumák oldásában, miközben támogatja a test természetes öngyógyító folyamatait.
Lehet, hogy még csak most kezded keresni önmagad. De az is lehet, hogy már régóta úton vagy, és sok mindent kipróbáltál. Talán úgy érzed, már sok mindent átrágtál, megértettél, feldolgoztál – és mégis maradt benned egy nehezen megfogható hiányérzet.
Van, amikor a megértés önmagában nem elég, mert az élményeink gyakran nem csak a gondolatok és szavak szintjén élnek bennünk. De a testünk arra is emlékszik, ami sokszor még nem érett meg arra, hogy tudatosuljon.
Amikor elfogynak a szavaink a megéléseinkre, gyakran a testünk és a tudattalanunk kezd beszélni helyettünk. A mellkasunkban megjelenő szorítás, az ökölbe záruló kezeink, a testünkben időnként végigáramló remegés, a folyamatos fáradtság, vagy a visszatérő, nehezen megmagyarázható álmaink mind egy titkos nyelven mesélnek a bennünk hordozott, ki nem fejezett élményeinkről.
Szomatikus önismereti segítőként a célom, hogy segítsek neked meghallani és megérteni ezt a finom, kizárólag rád jellemző nyelvet. A testben lévő feszültség oldásával, a légzés, a szabad mozgás, a szabad hangadás, a szabad önkifejezés által, és a tudattalanod egyedi szimbólumrendszerén keresztül olyan rétegeidhez férhetsz hozzá, amelyeket eddig talán nem tudtál szavakba önteni vagy kifejezni.
Itt nem kell maszkokat hordanod, nem kell „valamilyennek” lenned. Itt nem megjavítani vagy megszüntetni szeretnénk valamit, hanem megérteni, elfogadni, átszeretni és integrálni azokat az érzéseidet, amelyek eddig nem kaphattak kellő teret és figyelmet.
Örömmel leszek a kísérőd ezen az izgalmas utazáson.
Gyere, érkezz meg,és maradj, amíg jólesik.
Jó, hogy itt vagy!
Hogyan kísérhetlek az úton?
Szomatikus önismereti segítőként biztonságos teret tartok ahhoz, hogy találkozhass önmagaddal és újra felfedezhesd a tested és a tudatalattid bölcsességét.
Több út közül is választhatsz, attól függően, hogy épp mire van most szükséged. Mindegyik módszer más módon segít kapcsolatba kerülni önmagaddal és a belső világod finom rezdüléseivel.
Válaszd azt az utat, amelyik most a leginkább megszólít. Bárhogy is döntesz, én alig várom, hogy találkozzunk, és együtt induljunk el ezen az izgalmas belső utazáson!

Breathwork (élő)
Tudatos légzés, testben tárolt feszültségek és érzelmek feloldása biztonságos térben.

Álommunka
Az álmokon keresztül kapcsolódsz a tudattalan üzeneteihez, mély önismereti folyamatban.

Segítő beszélgetés
Valódi vágyaink kibontakoztatása és az elérésüket korlátozó hiedelmeink felülírása egy testfókuszú, transzformatív online folyamatban.

Csoportos események
Megtartó közösségi élmények, ahol szomatikus technikák segítségével gyógyítjuk a kapcsolatot önmagunkkal és másokkal.
Mire számíthatsz egy ATAO Breathwork alkalmon?
A légzés mély, természetes ritmusa képes olyan rétegeket megnyitni bennünk, amelyekhez szavakkal ritkán férünk hozzá.
Egy ATAO Breathwork alkalom egy rövid beszélgetéssel kezdődik, ahol biztonságos, elfogadó térben hangolódunk egymásra. Ezután a légzés vezetésével a test és a tudat fokozatosan ellazul, miközben felszínre kerülhetnek érzések, emlékek, vagy épp mély béke és megkönnyebbülés.
A breathworklényege nem a kontroll, hanem a megengedés és az elengedés – hogy a tested saját ritmusában mutathassa meg, mire van és mire nincs már szüksége.
Az élmény mindenkinél más: lehet intenzív, lágy, vagy felszabadító, de mindig egy lépéssel közelebb visz önmagadhoz.
Több út közül is választhatsz, attól függően, hogy épp mire van most szükséged. Mindegyik módszer más módon segít kapcsolatba kerülni önmagaddal és a belső világod finom rezdüléseivel.
Válaszd azt az utat, amelyik most a leginkább megszólít. Bárhogy is döntesz, én alig várom, hogy találkozzunk, és együtt induljunk el ezen az izgalmas belső utazáson!
Rólam
Német Szandra vagyok, pszichológus hallgató, képzésben lévő ATAO Breathwork légzésspecialista és szomatikus coach.
Hiszem, hogy a valódi gyógyulás nemcsak a gondolatok, hanem a test szintjén is történik.
Az ATAO Breathwork légzésterápia, az önismereti álommunka és a segítő beszélgetések során abban kísérlek, hogy újra kapcsolatba kerülj önmagaddal – a tested, a légzésed és a tudatalattid üzenetein keresztül.
Többévnyi önismereti utam során számos transzformatív élményben volt részem: ATAO Breathwork, TRE (Tension & Trauma Release Exercises), jóga, pszichodráma, Weight-Flow contact, Co-Active Coaching, sématerápia, kineziológia, hangfelszabadítás, valamint önismereti fókuszú pszichedelikus folyamatok.
Szerelemtémám az önismereti célú álom- és árnyékmunka – ahol az álmok szimbolikus nyelve segít meglátni és gyógyítani azt, ami a tudattalan mélyén rejtőzik.

Kedves szavak a vendégeimtől
“Fantasztikus volt megérezni azt az erőt, ami bennem van és amihez már tudok kapcsolódni. Nem csak a lelkem, de a testem minden sejtjét átrezgette és a részemmé vált.”
Gyakran ismételt kérdések
Az Ön címe itt megy
Your content goes here. Edit or remove this text inline or in the module Content settings. You can also style every aspect of this content in the module Design settings and even apply custom CSS to this text in the module Advanced settings.

Kapcsolódjunk
Német Szandra
Instagram: @lelkunk_megpendul
Email: szaszi.somatics@gmail.com
Ha még maradt benned bármilyen kérdés vagy bizonytalanság, foglalj velem egy rövid ingyenes ismerkedős beszélgetést 🙂

Ha te is vágyod a testeddel való őszinte kapcsolódást, és szívesen olvasnál arról, hogyan támogathat téged a szomatikus önismeret, a breathwork vagy az álmok bölcsessége a mindennapokban, a leveleim neked szólnak.
Ígérem, nem foglak elárasztani. Nagyjából negyedévente számíthatsz egy-egy levélre tőlem – olyankor, amikor valóban úgy érzem, hogy van egy értékes gondolat, egy finom, testet szólító gyakorlat, vagy egy izgalmas program, amit érdemes megosztanom veled.
Ezek az üzenetek apró emlékeztetők, hogy a hétköznapok rohanásában is megállhass egy pillanatra, és gyengéden visszaérkezhess a testedbe. Úgy állítom össze a leveleimet, hogy bármikor elővehesd vagy újraolvashasd őket, amikor van pár perced önmagadra. De ne feledd, nem sietünk sehová – az üzeneteim türelmesen megvárnak, hogy akkor és úgy olvashasd őket, ahogyan azt a saját ritmusod diktálja.
Csak add meg a beceneved és az e-mail címed, és én halkan be is kopogtatok nálad az első levelemmel!