Szia!
Én Német Szandra vagyok, szólíts nyugodtan Szaszinak.
Viselkedéselemző, trauma-tudatos ATAO Breathwork facilitátor és szomatikus coach vagyok. Jelenleg a Győri Széchenyi István Egyetemen képződöm mint egészségpszichológus.
Több, mint 8 éve dolgozom egy gyógyszeripari multinál digitális és marketing területen. De az igazi hivatásom a segítés és az emberek támogatása abban, hogy újra kapcsolódhassanak önmagukhoz és a testük bölcsességéhez és hogy megtalálják a szabad, önazonos, kiegyensúlyozott és boldog élet felé vezető utat.
Engem egy válás, egy régóta elhúzódó mély depressziós időszak és egy súlyos munkahelyi kiégés ébresztett rá arra, hogy nincs egyensúly az életemben, valójában nincs semmilyen kapcsolatom a testemmel és az érzelmeimmel. A munkámból kifolyólag állandóan a “fejemben voltam”, és csak a következő feladat, a következő meeting, a következő prezentáció irányította az életem. Úgy éreztem, az események és a körülmények áldozata vagyok és kikerült az életem irányítása a kezemből.
Sok éve jártam már ekkor terápiába, de úgy érzetem, hiába értek mindent, hiába ismerem és látom át a működésemet, érzelmek szintjén nem tudnak megérkezni ezek a mély felismerések, és hiába minden kognitív katarzis, az igazi áttörés mégis elmarad.
Ebben a mély és kilátástalan állapotomban, a válásom idején találkoztam a breathworkkel és a szomatikus módszerekkel Csillag Katalin Zitánál, az ATAO Breathwork alapítójánál. Ezek az élmények megváltoztatták az életemet. Felfedeztem, hogy képes vagyok kommunikálni a testemmel, és az ellenségem helyett a szövetségesemmé, a barátommá tehetem. Több évnyi intenzív gyakorlás és mély önismereti munka után úgy éreztem, hogy szeretnék másoknak is adni abból a sok jóból, ami nekem megmentette az életem. Azóta elvégeztem egy intenzív breathwork facilitátor és szomatikus coach képzést és már több éve támogatom az embereket abban, hogy egy egészségesebb, stresszmentesebb, érzelmileg felszabadultabb és kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.
Mély, egyéni önismereti, trauma-informált breathwork, szomatikus coaching és idegrendszeri szabályozáson alapuló relaxációs folyamatokat vezetek. Emellett csoportos foglalkozásokat is tartok, például önismereti álomköröket és szomatikus stresszoldó-relaxációs foglalkozásokat multinacionális cégek számára a munkavállalók fizikai és mentális egészségének támogatása érdekében.
Az ATAO Breathwork és más szomatikus önismereti és relaxációs folyamatok során abban támogatlak, hogy újra kapcsolatba kerülj önmagaddal – a tested, a légzésed és a tudatalattid erejével.
A segítés mellett én is folyamatosan dolgozom önmagamon. Több, mint egy évtizedes önismereti munkám során számos transzformatív élményben volt részem ATAO Breathwork, TRE (Tension & Trauma Release Exercises), jóga, pszichodráma, neuro-relaxáció, Weight-Flow contact, Co-Active Coaching, sématerápiás, kineziológiai, hangfelszabadítási folyamatokban, valamint önismereti fókuszú pszichedelikus ceremóniákon. Emellett a segítői munkámat szupervízió mellett végzem.
Több, mint 200 órányi ATAO Breathwork saját élménnyel rendelkezem, és már több, mint 150 alkalommal vezettem ATAO Breathwork és szomatikus coaching folyamatokat segítőként.

Fontos állomások a segítői hivatásomban:
- 2026 – 2028 I Pszichológia MSc – Egészségpszichológus – Széchenyi István Egyetem (folyamatban)
- 2026 I Neuro-Relaxáció képzés (B/2023/000225)
- 2023 – 2026 I Pszichológia BA – Viselkedéselemző – Debreceni Egyetem. A szakdolgozatomban a tudatos-összekapcsolt légzéstechnikák szerepét vizsgáltam az idegrendszeri és érzelmi szabályozásban, a trauma feldolgozásban és a pszichológiai növekedésben.
- 2025 I ATAO Breathwork facilitátor és Szomatikus Coach képzés Csillag Katalin Zitánál, az ATAO Breathwork megalkotójánál
- 2015-2016 I Daath Psy Help – önkéntes segítő képzés, ártalomcsökkentés pszichedelikus bulikon és fesztiválokon
- 2011-2012 I Önkéntes éjszakai operátor egy öngyilkosságmegelőző telefonszolgálatnál (a titoktartás miatt nem fedhetem fel a lelkisegély telefonszolgálat nevét)
- 2011-2012 I Szakmai gyakorlat – INDIT Integrált Drogteriápiás intézet Addiktológiai Ambulancia, Pécs
- 2008-2012 I Szociális munka BA, addiktológia szakirány – Pécsi Tudományegyetem
A munkám alapja a feltétel nélküli elfogadás, a diszkréció és az emberi sokféleség sosem szűnő csodálata. A térben, amit tartok neked, szabadon önmagad lehetsz. Gyere, ahogy vagy! Alig várom, hogy találkozzunk!

Hogyan kísérhetlek az úton?
Szomatikus önismereti segítőként biztonságos teret tartok ahhoz, hogy találkozhass önmagaddal és újra felfedezhesd a tested és a tudatalattid bölcsességét. Több út közül is választhatsz, attól függően, hogy épp mire van most szükséged. Mindegyik módszer más módon segít kapcsolatba kerülni önmagaddal és a belső világod finom rezdüléseivel. Válaszd azt az utat, amelyik most a leginkább megszólít. Bárhogy is döntesz, én alig várom, hogy találkozzunk, és együtt induljunk el ezen az izgalmas belső utazáson!
Breathwork
A testünkben tárolt feszültségek és blokkok oldása, az érzelmek megengedése és szabad kifejezése egy biztonságos térben a légzés erejével.
SENOI Álomkör
Az álmaink üzeneteiben lévő erőforrás felfedezése egy mély, integratív önismereti folyamatban, egy megtartó közösségben.
Segítő beszélgetés
Valódi vágyaink kibontakoztatása és az elérésüket korlátozó hiedelmeink felülírása egy testfókuszú, transzformatív online folyamatban.
Csoportos események
Megtartó közösségi élmények, ahol szomatikus technikák segítségével gyógyítjuk a kapcsolatot önmagunkkal és másokkal.
Access Bars
Gyengéd stresszoldó-relaxációs módszer, amely segít a testünkben lévő energetikai blokkok oldásában.
Kérdésed van?
Foglalj hozzám időpontot egy ingyenes felfedező hívásra.
Kedves szavak a vendégeimtől
Iratkozz fel a hírlevélemre!
Ha te is vágyod a testeddel való őszinte kapcsolódást, és szívesen olvasnál arról, hogyan támogathat téged a szomatikus önismeret, a breathwork vagy az álmok bölcsessége a mindennapokban, a leveleim neked szólnak.
Csak add meg a beceneved és az e-mail címed, és én halkan be is kopogtatok nálad az első levelemmel!